2013. május 21., kedd

Angelina Jolie Üzenete - Forrás:Dr Christine Horner

Május 14-én arra a sokkoló hírre ébredtünk, hogy egy fiatal nő, egy színésznő a leggyönyörűbb testi szépséggel  és sokak által irgyelt hírnévvel megáldva, 6 gyermek édesanyja úgy határozott, hogy eltávolíttatja a melleit.  Angelina Jolie minden félelem nélkül elutazott olyan helyekre, ahova legtöbbünk nem merne. Humanitáriusként többször veszélybe sodorta az életét azzal, hogy háborúval súlytott országokba látogatott. Mint nő, most még egy utat megtett, amit mi nők nem szeretnénk követni.
Jolie édesanyja petefészek rákban halt meg 56 évesen, egy évtized hősies küzdelem után.  Angelina elhatározta, hogy tesztelteti, van-e BRCA génmutációja. BRCA az a gén, ami ha károsodott, hordozója nagy eséllyel  petefészek és/vagy mellrákot kaphat.  A teszt pozitv eredményt mutatott, és orvosai 87%-os esélyt jósoltak neki  a mellrákos megbetegedésre.  Ez elég magas ahhoz, hogy ne lehessen ignorálni.  
Azzal magyarázta a döntését, hogy nem akarta, hogy a gyerekei túl korán vesztsék el az édesanyjukat, ahogy ez vele történt.
Angelina azt mondta, hogy azért hozta nyilvánosságra ezt az egészségügyi problémáját, mert minél több  ember figyelmét szeretné felhívni erre a létező rizikóra,  és segítséget szeretne nyújtani ezzel női társainak a döntéshozásban.  
A mellrekonstrukció, amit Angleina válaszott, visszaállítja a nő teljességét, és gyakran gyönyörű eredményhez vezet. Dr Christine Horner, amerikai orvos volt az, aki hosszas küzdelmek árán kiharcolta az Egyesült Államokban a mellrákot követő mellrekonstrukciók TB fedezetét garantáló tövényt. Azt mondja, hogy fejet hajt Angelina bátorsága előtt. Mégis mint egykori plasztikai sebész, jelenleg mellrák prevencióra szakosodott, a természetes egészség fontosságát hangsúlyozó orvos fontosnak találja, hogy kiegészítse Angelina üzenetét. Őt idézem most:
„Miután édesanyám mellrákban meghalt 2004-ben, belevetettem magam az orvosi irodalomba, az orvosi kutatások széles gyűjteményébe, hogy megtudhassam mit tehenek a nők, ha tehetnek egyáltalán valamit, hogy csökkentsék a mellrák kialakulásának esélyét.  Nem kellett sokat keresnem, és kutatások ezreit találtam, amik pontos irányt adnak arra vonatkozólag, hogy miért tapasztalunk magunk körül manapság „mellrák járványt”.  Ezek a kutatások felsorolnak mindent, amivel hozzájárulunk a betegség kialakulásához, akár úgy, hogy megtesszük és nem kéne, akár úgy, hogy nem tesszük meg és megkéne. A válaszok mind „természetesek”. Például  étkezés, étkezési kiegészítők, életvezetés, ideértve azt is, hogy mennyi testmozgást végzünk, mennyit alszunk, az emberi kapcsolatainkat, és hogyan kezeljük a stresszt, ez mind mind hozzájárul a rákkifejlődésének esélyéhez.  Ezek az orvosi kutatások azt mutatják, hogyha gyakoroljuk ezen életviltelbeli praktikkt nagy részét, az esélyünket 50%-70%-kal csökkenthetjük, akkoris, ha BRCA génmutáció pozitívak vagyunk!!!
Az üzenetem a következő:  Hihetetlen erő rejlik benned, és mindenkiben, hogy az egészségi állapotát befolyásolja.  Az egészséges étkezés és életvitel nemcsak a mellrák esélyét csökkenti, hanem minden kórnikus betegség előfordulását.  A nők többésgének nincs BRCA génmutációja. Számokban nézve 90%-95%-unknak nincsen. Ha van BRCA génmutációd, több az esélyed a megbetegedésre, de tartozol magadnak annyival, hogy megkérdőjelezd a rettenetes orvosi statisztikákat. Ezek a számok olyan nőkre vonatkoznak, akik nem tanultak semmit arról, hogy mit kell elkrülni és mit kell bevezetni az életbe, hogy ne legyenek rákosak. Az említett orvosi kutatások azt mutatják, hogy néhány „apró” változás már szembeötlő eredményekhez vezet. Fegyverezd fel magad ismerettel! Tudjad, hogy minden, amit az egészséged érdekében megteszel, egy hosszú, egészséges élethez segít majd hozzá!”
Dr Christine Horner az emltett orvosi kutatásokat egy 32 lépéses életvitelbeli programban foglalta össze. Ezek folyamatos elsalyátításával a hormonérzékeny rákok esélyét –ilyen a mell-, prosztata-, és vastagbélrák- minimalizálni lehet. Ebből a 32 pontból már jó néhányat feltettem ide egy korábbi cikkbe, hogy bárki használhassa a saját egészsége és jó közérzete érdekében. Én mindenképpen ezt teszem. A 32 praktikát továbbá szoktuk a karosi gyógprogramjainkon is tanítani –sajnos csak évente kétszer, novemberben és áprilisban –www.nonoage.com.
A másik rettentő fontos dolog, amit itt meg kell említeni, az a mellimplantátumok körüli valóság.  Sajnos ez nem egy olyan műtét, amit egyszer megcsinálnak, és akkor kész, egy életre viselheti  őket becses tulajdonosuk. Minimum 8 évente cserélni kell még a legjobb minőségű implantátumot is. Máskülönben még a legjobb minőség is szivárogni kezd, aminek rettenetes következményei vannak, például penészesedés az implantátum körül. És ezt ultrahanggal nem lehet észrevenni!!! Dr Kolb specializálódott erre a témára, az ö cikkeiből írt összefoglalót itt meg lehet találni a Naturahirekben és itt a blogomon is a MEllimplantátumok Körüli Meztelen Igazság cimmel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm a hozzászólást!