2013. február 28., csütörtök

A tavaszi tisztuláshoz: Beyonce, víz és egy dél indiai káposztás köret



Beyonce és Jelo a nagy mennyiségű víz ivásban hisznek. Azt mondják, az elveszi az étvágyat. 

A kurzusaimon szoktam kérdezni, ki mennyi vizet iszik, és gyakran kiderül, hogy sokan minden folyékonyt, például a levest is beleszámolják a napi víz mennyiségbe. Tévedés.

Miért?
Zuhanyozni is tiszta vizzel szoktunk, nem levessel, ugye?  A testünket kívülről látjuk (sőt adott esetben szagolhatjuk), ezért alapos gondját viseljük, naponta zuhanyozunk. Lemossuk róla a “piszkot”. Általában azonban ez a “piszok” nem az utca pora, hanem a test belselyéből származik, például az izzadtság.  Szüksége van tehát a testnek belső zuhanyra is, amihez legalább 1,5-2liter napi VIZ mennyiséget kell bejuttatnunk a szervezetbe.  Ez méregtelenít, tisztít, és a két szépséges sztár szerirnt elveszi az étvágyat.

Beyonce híres diétázó egyébként. Egyik filmjében a hősnő fiatal és idősebb változtát is ő alakította, amihez 11 kilót fogyott 14 nap alatt egy olyan diétával, amit Angelina Joli is követett.  Leközelebb azt is megírom.  Most maradjunk egy lugosító káposztás receptnél, ismét délindiai beütéssel. Rém egyszerű, és sokan kérték már, hogy írjam le, olyan ízletesnek találták az óráimon.


 
Hozzávalók: fél fej fehér fejes káposzta, 1 evőkanál köménymag, 1 kávéskanál kurkuma por, 4 evőkanál kókuszreszelék, olivaolaj, és só ízlés szerint.

A káposztát olajon megpároljuk, és puhulás közben hozzáadjuk a köménymagot. Mikor már majdnem puha, rászórjuk a kókuszreszeléket, a kurkumát és a sót. A kurkuma áldásos hatásairól korábbi cikkeimben írtam. Érdemes minden főzésnél használni. 


A képen látható verziót végül nyakon öntöttük egy kis fűszeres olajjal.
Ehhez az olajat felmelegítjük, beleszórunk ízlés szerinti mennyiségben szárított erős paprikát és 1,5 evőkanál fekete mustármagot. Mielőtt megégnének levesszük a serpenyőt a tűzről, és ráöntjük a káposztára.
Jó étvágyat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm a hozzászólást!